Prometheus - avagy a hasi sebészet jövője

"Which Earth and Heaven could not convulse,
 A mighty lesson we inherit: 
Thou art a symbol and a sign
 To Mortals of their fate and force;
Like thee, Man is in part divine,
 A troubled stream from a pure source"

/Lord G.G.Byron: Prometheus - részlet/

Miért ragadok újra itt tollat? Mert ki kell írnom magamból az érzést. Vártam nagyon, s így még nagyobbat csalódtam. Az Alien quadrilógiához, hogy miként viszonyul ez a film -már azon kívül, hogy prequel, kvázi előtörténetféle-, azt nem tudom másként megfogalmazni, mint hogy: csak mint az AVP filmek. Lazán, üzleti szempontok által motiválva, s teljes logikátlanságban tobzódva. De legalább látványos. Meg megtudunk néhány dolgot arról a bizonyos Space Jockey-ról. Például, hogy fajtája valamiért piszkosul rühell minket. De ha még nem mondtam, hát most bepótlom: innentől arrafelé, SPOILERveszély!

Kezdjük. A film azzal kezdődik, hogy egy "szpészcsoki" űrcsoka felhajt egy kupica feketés trutymákot, miközben a háttérben felszáll valami óriási csészealj. A nekivetkőzött űrmuki szépen elkezd oszladozni, majd beledől -kard helyett- egy vízeséses szakadékba. Snitt. Mivanmivanmivan?

Csodás táj, zöldmohos, grandióz sziklák. Mondom is magamnak: ejnye, de skót kinézete van ennek! S valóban, írják, Skye szigetén túrnak filmbéli tudósaink, unokatesóm meg bököd engem a 3d-s szemüvegben, hogy hát "te voltál is arrafele!" Való igaz, bár űrlényes barlangrajokra nem leletem.   

Megy a hajó, megy a hajó, ki tudja hol áll meg, kit hogyan talál meg...  Rajta majd mindenki aluszik. Egy, csak egy legény van talpon a vidéken (ő David, aki mások álmában turkál), ki nyilván android, elvégre nem épp kriosztátban alussza az igazak álmát, mint a többiek, kik szegények, emberek. Két évnyi űrutat épp kibírtak volna ébren is, de nehogy már legyen bármiféle ismerettség a karakterek között! Így csipkejózsikák jól rácsodálkoznak egymásra, egyik meg is mondja a másiknak frankót: "pénzírt jöttem, nem haverkodni!" Tiszta sor. A galaxis másik végén úgy jó felfedezni, ha még egymást sem ismeri a legénység. Meg a küldetés célját. Meg a parancsnoki láncolatot. Meg egyáltalán, hogy mi a fenét fognak csinálni, ha extrateresztriál létformába botlanak. Vállalati főcsajszi nem is szeretné, ha ez bekövetkezne. Meg tudom érteni. Ő csak úgy eljött, nyilván, mi másért. Tudós párunk épp ellenkezőleg, szeretnének cseverészni a Tervezőkkel, ahogy ők hívják a barlangfalra firkázott óriásokat, kiket teremtőinknek sejtenek. Itt érdemes megjegyeznünk, hogy az eligazításon sok kultúra megemlítésre kerül, s hogy mindegyik kvázi ugyanazt a firkát kapta térképül a galaxisba. Így indult el ez az expedíció is. Egyik bérelt tudósforma csávó meg is jegyzi, hogy ez biztató, kőtábla alapján űrben navigálni. De sebaj. Itt vannak, a bolygó majd mint a miénk, légkörében nitrojgén, osszigén, argón (az egy másik görög rege vagy mi, de sebaj), meg egész sok CO2.Gondolom, azért kell szkafander meg sisak, bár a film felében utóbbit levéve mászkálnak, nem félve semmitől. Hihető. Na, de mindegy is, leszállnak, aztán esti mese előtt gyorsan nekivágnak a felfedezésnek, mert miért is ne?!

Űrdzsipről le, barlangba be, sötétség, blöki nevű röpködő labdarobotok... A hatalmas földkupac épített valami, azt már látja mindenki, lassanként fel is derítik. Android barátunk perfekt űrnyelvből is, vagy csak mázlista, de nyomogatása nyomán minden kinyílik, aktiválódik. Láthatjuk a szpészcsokikat csapatosan menekülni és futkorászni a folyosókon. Meg egyiket lefejeződni egy ajtó által. Ez a látvány már sok a geológus hapinak, aki kiborul, megmondja a magáét, hogy ő köveket szeret nézegetni, nem ilyesmiket. Osztozunk csalódottságában, mi sem tudjuk, minek a fenének jött egyáltalán. Nem is akar tovább menni, hóna alá kapja a másik idióta tudóst, s jól eltévednek kettesben. Hiába, hogy blökirobotok lézeresen letapogatjákaz egész járatrendszert, 2093-ban mégis képes két tökkelütött eltévedni, ha a forgatókönyv ezt feltétlen megköveteli. Bravó!

De vissza fejetlen hullánkhoz! Szénmérő vagy mi elő, beszúr, oszt' mondjad babám, hány órás ez a konc! Van vagy kétezer éves, tudjuk meg. Közben az ajtó felnyílt, mögötte fejecske, ami később nejlonzacsiba kerül, további vizsgálgatásra. A méretes helyiség egyébként telve van gyanús külsejű urnákkal, meg egy jókora kőfejjel. Hőseink ámulnak, bámulnak, mászkálnak (lábuk alatt földigiliszták vagy mik mozognak), tapogatnak, szajrét pakolnak. Az urnák feketés mázgában szivárognak, csak a vak nem látja, hogy ebből zűr lesz az űrben. Androidunk azért elpakol egy urnát, csak jó lesz valamire alapon, a tudóshölgyek inkább a szpészcsoki fejre buknak. Mindenki vissza a hajóra, jön a szilikátos homokvihar! Kis bénázás, majd mindenki a hajóra kerül. 

Kivéve a két bénajancsi, ők ugyebár, eltévedtek. Cserébe látnak sok csodát, szpészcsoki hullarakást, amitől még jobban megrémülnek. Nyugatra tőlük pittyeg a roboblöki, hogy életjelet vett, tehát arra nem, menjünk inkább keletnek, komám! Rendben. Meg sem állnak addig, míg be nem sétálnak az urnaraktár terembe, ahol a fekete szmötyi már bokáig ér, benne gyanús hullámmozgás kél... Majd egy űrgilinyó kiemelkedik, mint kobrakéjgyó, kibontakozik, s bár vadul sziszeg meg minden, agyalágyult No. 2 tudós csak üngyümpüntyüzi. Mert hogy milyen édes, meg biztos lány, mert hogy luk van a... pofácskáján. Lényeg a lényeg, emberünk karját jól elkapja, rácsavarodik, nem is ereszti. "Á, á, haver, vágd már eztet le!" Bele is vág, sav spriccel, agyalágyult No. 1 sisakja elolvad tőle, No. 2 meg csak nem ússza meg, hogy az űrkéjgyó őtet orálisan, jól megtermékenyítse. Arctámadó prototípus, tudjuk jól, ennek a filmnek tobzódni kell ily jelenetekben. Snitt.

Közben a hajón: szpészcsoki fej vizsgálata (melynek során szétrobban, mint konzerv a mikróban), szerelmi jelenet (senkit nem érdekel), android a lopott urnát nyitogatja (ez annál inkább), majd végül robotunk improvizál egy nagyot, s pezsgővel lenyeleti az organizmust a férfi főhőssel (sejtjük, hogy ezek után nem lesz hosszú életű). S valóban. A második út során rosszul lesz, a két balfácánt holtan találják, android magánakcióba kezd, csak hogy a legmenőbb díszletet is lássuk végre (szpészcsoki parancsnoki híd és génmanipulálda). Tudós hölgyek ugyebár kiderítették, az ember génkészletével nagyban azonos a szpészcsokié, noha az nagyobb, erősebb, meg okosabb nálunk. Vagy nem is, elvégre kutatólabort élhető bolygóra tett, ahol aztán valamit jól elszúrt, s bénázásába bele is halt. A célja valamiért hőseink előtt világos: a Földet akarták letarolni biológiai fegyverrel, mert... Csak. Teremtés előtt kell a pusztítás. Gaia reload. Majmok bolygója 2.0. Valami ilyesmi.        

Ha írásom egyre csapongóbbnak tetszik, az nem véletlen. Már magam sem tudom követni az okozati sorrendet. No. 1-es tudósunk zombi módban ugrándozik s rátámad a hajó legénységére. Itt már elszállt a történet, tobzódunk a felesleges elemekben. Főhős pasink döglődik, őt szerelme szeme láttára, lángszóróval, jól megperzselik. A hölgy egyébként "szörnyen" terhes, magát egy medikapszulában meg is operáltatja. Apró malőr, hogy a császármetszés menüpont nem elérhető,de feltalálja magát a doktornő, jó lesz a hasi műtét s medián laparotomia! Csupa izom nőci, semmi bőr alatti zsír, robotkar az alient kikapja, s aztán, bőrt össze is kapcsozza. Semmi fecó, semmi hashártya, semmi öltés, csuda hogy utána talpra áll. 

Közben előkerül még néhány szereplő. Megbízó multibilliómilliárdos bácsi, aki matuzselem és szottyadt, mint egy évtizedes szilva, színre lép, hogy bizony ő és sleppje is a hajón utazott, nagy észrevehetetlenségben. Na persze. Kiderül, az egészet azért finanszírozta, mert bár érzi, közel számára a vég, csak nem bírja az éeltet feladni, inkább eljött hibernálva, hogy térden állva, kikönyörögje a tervezőktől, hogy adjanak már neki örök életet. Vagy megfiatalodást. Egy fityiszt! A hídon fekvő, egyetlen élő szpészcsoki, kit felébresztenek, inkább szétver mindenkit (kivéve főhősnőt, ő most már sérthetetlen stáuszban vészeli át a film hátralévő részét). Android Dávid feje letépve, stílszerűen, majd menekülés, a szpészcsoki űrhajó felszáll, embereké is, osz kamikáze vazze! Emlékezzünk: szpészcsoki el akarja a Földet pusztítani, s azt már csak ne hagyjuk! Bumm, reccs, űrhajó az égről leesik, örökös főnöknőt kilapít, marad tehát csak a főhősnőnk. Android szól, hogy szszpészcsoki utána megy bosszúból, jaj, jaj! Mentőkabinban bunyó, szpészcsokit elkapja a nőből kivett, azóta óriásira nőtt polipoid alien, majd jól belémászik tovafejlődni. 

Ideje zárnom soraimat, mert még elunom a felelevenítést is, mint magát a filmet. A lényeg: főhősnő fogja androidunk darabjait, keresnek maguknak egy másik szpészcsoki űrhajót, majd a bolygóról jól elhúznak. Nem a Földere vissza, hanem csakis előre, az ismeretlenbe! Tehát lesz így a filmnek folytatása, melyben kiderülhet, szpészcsokik minket miért is rühelnek. Zárókép: alien kikel a szpészcsoki hullából, ronda, mint a fene, mesémnek ezzel el is jött a vége!

Konklúzió, avagy tippek, hogy NE írjunk sci-fi forgatókönyvet:

1. nem valószínű, hogy idegen ellenséges faj lerajzolná az ókor embereinek, hol található meg a szupertitkos kísérleti bolygója

2. felfedező nem hülye napnyugta előtt hat órával kezdeni a barlangászást, főképp, ha szuper robotkütyüi is vannak a feltérképezésre

3. említett robotblökik mellett eltévedni, majd pont oda betévedni, ahová eredetileg nem akartak bemenni, több mint gáz

4. űrhajós sisakját nem veszi le idegen bolygón csak azért, mert úgy jobban látszik a kamerának az arca. Nem. Nem!

5. ha már szpészcsokik akkora biomérnökök voltak, elég lett volna egy vírust csinálniuk az emberiség kiirtására. Ugyebár, a kevesebb néha több...

6. rettentő hihető, hogy kétezer évig felé sem néztek otthonról a szpészcsokik a kutató kolóniájuknak, amivel elvesztették a kapcsolatot. 

7. biofegyvert nem illik olyan urnákban tárolni, melyek csak úgy elkezdenek szivárogni. Amatőrizmus.

8. a kismedence és a hasüreg nem ugyanaz. Lézerszike sem vágna át minden réteget egyszerre. Hashártyát is illik összeölteni, meg utána az izmot és bőrt rétegesen.Kapcsozás alternatíva utóbbira, de nem több. 

9. csak azért ne írjunk bele szereplőket és fordulatokat a forgatókönyvbe, mert miért is ne!? 

10. lehetőleg a karaktereket próbáljuk intellligens entitásként elképzelni, különösen, ha tudós a foglalkozása  

11. attól, hogy a film két órás, még nem kell két óra alatt lezavarni egy bolygó felderítését és egy teljes legénység elvesztését, kőképp, ha az állítólagos eltelt napokat szemhunyásnyi alvás sem jelzi a történetben   

Bónusz kérdés: ebben az egészben, hol a Prométeusz történet szimbolikája? 

Made in China

"Iszonyat nagy munkaerőbőség van. A pályaudvaron legalább öt csajszi tekergett unott fejjel és egy feltölrőrongyot tolt maga előtt látszólag minden cél nélkül. Amikor bementem egy mosdóba, ott 3 (!!!) ember volt állandó takarítószemélyzetnek, és amíg bent voltam azt ordították egymásnak, hogy "Egy külföldi van a vécémben!" Ez szerintem tényleg nagy esemény ám, de csak ezért nem kellene 3 embert fizetni. Persze a WC legalább tiszta volt."

Egy blogajánlóval kezdeném, az újraindulást és egyben a ma esti gondolatmenetemet. Egyik kedves középiskolai osztálytársam nekivágott a messzi Kínának, hogy 11 hónap alatt minél több nyelvi, lelki, élménybeli kinccsel gazdagodjon. Azt hiszem, mindenki számára érdekes és tanulságos lehet, mit tapasztal a napkeleten, így meleg szívvel tudom ajánlani blogját, a Ji'nan Orange Lodge-ot.

Ami pedig a beígért gondolatmenetet illeti, nos, kezdeném azzal, hogy ismét előállt az a helyzet, hogy egyrészt meguntam a blogolást, másrészt nem tudom, miről is írhatnék. Ezért is alakult ki ez a nagy generálpauza, ami eddig a pillanatig jellemezte szegény, pszichoneuroimmun-modulált kávéházunkat. Nem mondom, azért történt azóta egy s más, így inkább a lustaságnak kell betudnom az ihlet könnyed tovaröppenését, ami sajnos általános jellemzőmmé vált az elmúlt időszakban.

Na de most! Ugyan mi lenne? A nagy rekirugaszkodás vége mindig egy triplaszaltóval kompinált hasraesés, így nem ígérgetek, fogadkozok, de még csak nem is tervezek a jövőre nézve, mert úgyis elmaradnék a várakozásoktól. Azt hiszem, egyelőre inkább a rövid szösszeneteket célzom meg, mert azokat könnyebb kitermelni, még agyilag stand-by módban leledző állapotban is. Most viszont el főzni, mert különben nem lesz vacsora. Talán majd beszámolok róla, milyen lett a fekete tonhalas móka...

Macskafogó 2. - egy remekmű elfuserált folytatása

Talán mondhatom, hogy izgatottan ültünk be a Macskafogó 2-re, mert mégiscsak az egyik legnagyobb magyar rajzfilm folytatása készült el. Sajnos az előzetes várakozásaimat, melyről már írtam itt, mélyen alulmúlta az elkészült mű. Korábban épp arról írtam, hogy az üzleti megfontolásból elkészített folytatásokkal "Addig nincs is gond, amíg nem veszik el a lényeg, a filmművészet a sallang között.", csak ebben az esetben az a valami nagyon elveszett. A lényeg...

Sajnos kiderült, hogy a történet annyira gyenge, hogy az ütős trailer gyakorlatilag jobban összefoglalja a cselekményt, mint a majdnem másfél óráig húzott "izé". Már a cím is baljós ómenként lebegett a szemünk előtt, "Macskafogó 2 - A sátán macskája", de ekkor még elhomályosította látásunkat a pazar látvány ígérete. Végtére is, az alcím általában utal valamire, jelen esetben például arra, hogy a középpontban, a régi macskafogó mellett, Luciferkó cicamicája áll. Az új főgonosz (Moloch) bevezetése pedig eleve partvonalra szorította az eredeti film legjobb szereplőit, Teufelt, Safraneket és Gattot, akik az egész hókuszpókuszt gyakorlatilag egy kanapén kénytelenek végignézni, legnagyobb szívfájdalmunkra. Moloch egyébként működőképes karakter lehetne, mert noha leginkább egy nagyra nőtt vámpír Bagirára emlékeztet (ezt a hasonlatot nem én találtam ki, de nagyon találó), Reviczky Gábor hangja képes megtölteni a figurát valami eleganciával. A pocsék forgatókönyv azonban, az erőltetett poénkényszer miatt, a végére teljesen leamortizálja a film egyetlen potenciális feszültségforrását, akinek lekonyuló, lézert köpködő mutatóujja, mintegy fallikus szimbólumként jelképezi, nem maradt már ereje sem neki, sem az egész filmnek.

Eltelt két évtized, ez vitathatatlan tény. Közben megváltozott minden, öregedtek a Macskafogó alkotói is, a nézőközönség tagjai is, s közben persze a mi kis szerencsétlen országunk is alaposan megváltozott. Ez önmagában nem is lenne baj. Az viszont már igen, hogy a folytatás alkotói érezhetően nem találták meg a helyes arányokat, sőt, a lehető legrosszabb koncepciót sikerült megvalósítaniuk. Végig azt éreztem, hogy minden elénk akarnak tárni, mi szem-szájnak ingere, s amiből a végére semmit sem sikerült gusztusosan szervírozniuk, így kulloghattunk haza elégedetlenül. Egyfelől, minél több régi és szeretett szereplőt bele akartak tuszkolni a sztoriba, de értelmes funkciót már nem tudtak nekik kitalálni, így ikonszerűen lógnak a levegőben Lusta Dickék az egész vámpír denevér famíliával, a négy kivénhedt patkány gengszter, az öregek otthonába dugott Poljakoff, és persze a macska alvilág már említett tagjai is. Más kérdés, hogy az a kevés, amit szerepként kaptak, még így is a film legjobb részét adják. Másfelől pedig, egy rakás új karaktert hoztak be, akik meg kínosan szoronganak a műsoridő szűkös keretein belül, s nem is tudnak túl sok értelmes dolgot csinálni.

Stenley, akit kikiáltottak a folytatás főhősének, valójában egyáltalán nem az. Munkájából adódóan, egy riporter kívülállóságával követi végig az eseményeket, s bármennyire is ott van az események forgatagában, szinte a képünkbe tolva, képtelen a megszokott lazaságával, zsebre dugott kézzel csoszogó Grabovszky árnyékából kibújni, aki meg egész végig a háttérben ügyködik valamin, fontos információk birtokában, de a néző számára teljesen hiteltelenül. Harmadikként itt említeném meg Torzonborzot, aki amennyire jól indít a dzsungelbeli belépőjével, végül teljesen elszürkül, hogy a végső, kötelező nagy fordulatnál, gyakorlatilag értelmét veszítse az egész karakter. Már így is túl sokat árultam el, úgyhogy lakat a számra, igyekszem nem szórni a spoilereket a továbbiakban...

Mi tehát a tanulság: az a film (de ez igaz minden más műre, legyen az zene vagy könyv), amiben nincs egy feloldásra váró probléma, feszültségforrás, konfliktus, az könnyen szétpukkadhat, mint egy lufi, az értelmetlenség és üresség belső nyomásától hajtva. Mert mi is volt az eredeti és igazi Macskafogó zsenialitása? Az, hogy valahányszor láttuk bemenni Safraneket főnöke irodájába, mi nézők is éreztük annak feszültségét, hogy főnökétől komoly letolást fog kapni, amelynek nyomaira később oly álszent módon csodálkozott rá Teufel, mintha nem is ő agyabugyálta volna el beosztottját, pusztán balesetek sorát szenvedné el a kötésektől múmiának kinéző titkár. Igen, ilyen volt az átkos, és egy -gyerekfilmen túlmutató összetettségű- rajzfilm ezt képes volt átmenteni az örökkévalóságba…

A zene. Igazából nincs nagyon mit írni róla, mert nem igazán van. Pontosabban, épp azok a betétdalok hiányoznak, amelyek annyira jók voltak a régiben. Ugyan a patkányok most is próbálkoznak eggyel, meg a macska törzsnél is felcsendül a melódia, ez még kevésnek bizonyul.

A vizuális aspektusairól nem írnék a filmnek, mert ehhez nem igazán értek, s már előttem szólva, egy szakavatott véleményét kaptuk erről.

S hogy mit őriz meg ez a második, lebutított verzió a mai magyar miliőből? A tehetetlen vergődésünket, de azt hitelesen és nagyon. A „magyar paradoxont” –idézve egyik professzorom kifejezését-, mely azt próbálja meg megmagyarázni, hogy miért lehetünk világelsők az önpusztításban. Válaszokat persze nem nyújt a film, csak látleletét korunknak, ahol a tehetségtelenség és igénytelenség, ha ideiglenesen is, de életben tud maradni. Túl sötét a kép? Nem kell félni, idővel elfelejtjük, mint ahogy a Macskafogó 2 keserű szájízét is. Szerencsére az igazi remekműveken, mint amilyen a Macskafogó is, nem fog az idő, s megőrzik mondandójukat romlatlanul…

GMO - I. rész

Génmódosítás

avagy

Világunkat változtatjuk meg végérvényesen

Előszó

Azóta, hogy Watson és Crick 1953-ban közzétette tanulmányát a DNS szerkezetéről, szinte mindenki által tudott tény, hogy ez a molekula felelős a genetikai információ tárolásáért és átörökítéséért. A tudomány azóta természetesen rengeteget fejlődött, az elmúlt több mint fél évszázad alatt a forma után a tartalom, sőt a működés mikéntje került a kutatás homlokterébe.

A genetika, genomika legújabb győzedelmes fejezetéhez az új évezred elején ért, amikor is bejelentették, hogy az 1990-ben megkezdett Human Genom Project lezárult és sikerült szekvenálni a teljes emberi genomot, feltérképezni a gének elhelyezkedését. A több mint egy évtizedig tartó munka részeredményeit ugyan folyamatosan közzétették, de csak 2006-ra sikerült lezárni a munkát a legnagyobb, 1. kromoszóma esetében.

Mindezek témánkat érintően csak azért érdekesek, mert jól látható, hogy bár óriási előrelépések történtek a genetika és molekuláris biológia területén, még csak a megismerés folyamatának elején tartunk. Azzal, hogy a tudomány a genetikai módosítás veszélyes vizeire evezett, egy olyan felelőtlen gyermek szerepébe került, aki kezébe kaparintotta egy ország alkotmányának kéziratát, s bár épp hogy csak ki tudja betűzni a szavakat, mondanivalóját pedig alig érti, elhatározta, hogy zsírkrétájával belejavít a szövegébe. A példa azt hívatott érzékeltetni, hogy azon túl, hogy még csak alapjaiban értjük, ismerjük a gének működését és interakcióját, az emberi beavatkozással olyan változásokat idézhetünk elő egyes fajok genetikai állományában, sőt az egész ökoszisztémában, amiket nem tudunk majd visszafordítani.

Az alábbiakban a genetikai módosításról lesz szó röviden, s bár képtelenség minden lehetséges aspektusát, következményét számba venni, arra próbálom felhívni a figyelmet, hogy a probléma valós, sőt mi több, már az életünk része, ha akarjuk, ha nem. Olyan globális kísérlet részesei lettünk, amely kiszámíthatatlan, s rengeteg veszélyt rejt, amiket még a tudományosság látszatával is alig vizsgáltak meg.

A dolgozat célja nem más, mint hogy igyekszik bemutatni a génmódosítás technológiáját, annak lehetséges hatásait az emberré és környezetére, de végig azt szem előtt tartva, hogy a széleskörű és független kutatások alacsony száma, a megkérdőjelezhető eredmények miatt nehéz tudományos látleletét adni a témának, s ezért csak arra vállalkozhatok, hogy a témát továbbolvasásra és –gondolkozásra ajánlom. Ha már valaki azt megérti és megjegyzi, ami a génmódosításra különösen érvényes, célomat máris elértem: „Amitől az emberek félnek, az nem a kísérleti kutatás, hanem az az eszelős elhatározás, hogy anélkül, hogy a következményeket fel tudnánk mérni, a természetet használjuk kísérleti laboratóriumként.” /Barry Commoner biológus professzor/

Kávéházunkban kissé hosszúra nyúlt az év eleji leltározás, de addigis amíg újra megnyitunk, álljon itt egy mostanában elkészült plakátom.

Á, a jó öreg Borowsky!

Véli felismerni a Macskafogó 2 egyik jelenetében az Intermouse egykori főnöke a magyar filmtörténet leghíresebb szuperhősét, Grabowsky-t, az egériség megmentőjét. Mi ugyan könnyebben ráismerünk mint szegény szenilis Poljakoff rendőrkapitány, még akkor is ha az új részben szinte csak statisztaként tudták alkalmazni. Hiába, valószínűleg az egykori szuperegér sztárgázsija már nem fért bele a költségvetésbe. Mert hát mit is mondhatnánk Grabowsky legutóbbi főszerepéről, a Macskafogó első részéről? Lényegében semmit, amit ne tudna többé-kevésbé minden 0-99 éves magyar állampolgár.


A felfokozott figyelemben, ami a Macskafogó 2-t körülveszi, és körülvette készülése közben is, már az új részről is sokan sokmindent elmondtak, ami (ritka eset de ilyen is van...) többségében egybevág az én véleményemmel, illetve Dr.Túra barátoméval, akivel együtt néztük meg a filmet, így valamikor tőle is várható egy kritika.

Én nem tartoztam azok közé, akik úgy álltak az új filmhez, hogy az első részt lehetetlen felülmúlni. Persze nálam is abszolút csúcs a Macskafogó, gyerekkorom egy jelentős meghatározó eleme, és a kor lehetőségeit teljes mértékben ki is használta, de azóta eltelt 21 év, ami inspirációban és rajzfilmtechnikában is rengeteg új lehetőséget hozott. (ami persze a legkevésbé sem kezdi ki az első rész időtállóságát) A legerősebb benyomásom az új filmről viszont az volt, hogy nem teljes odaadással, lelkesedéssel készült. Vagy csak a sok bába között elveszett a gyerek? Nem volt egységes kézben tartva a produkció, így az amúgy kiváló (vagy kiváló lehetőségeket rejtő) részelemekből nem alakult ki egy egységes hangulat, atmoszféra, ami (és azthiszem nem fogom tudni kikerülni a hasonlítgatást) az első részt annyira magával ragadóvá tette.

De miből is állt össze számomra ez a felemás összkép? Nézzük először a legjobb részt, a látványt, hisz az majdnem tökéletesre sikerült. Nem lehet eléggé hangsúlyozni milyen jó, hogy végre újra hagyományos megvalósítású rajzfilmet láthattunk, amiben minimális 3d-s modellezést használtak csak. A gyenge láncszem talán még így is ez volt, mivel a két stílus (akvarell hátterek, vonalas figurák és a 3d) nem igazán szervesültek. Még sokkal többet lehetett volna dolgozni egy-egy jelenet faktúráin (és itt nem csak a 3d-s modellek textúráira gondolok), a különböző rétegek összedolgozásán, illetve a sok helyen bosszantóan rosszul használt élességkülönbségeken. A figurák viszont hozták a játékosan profi színvonalat, sok, csak pár képkockáig látható alakot szívesen elnézegettem volna még. Emellett a színek, a mozgások és a hátterek legnagyobb része is nagyon szép munka, a mellékelt képekből is látszik, hogy vizuális téren nagyon sokat kihoztak a filmből.

A képi oldal mellett viszont forgatókönyvi és történeti fronton (melynek elmesélésétől itt eltekintenék) viszont már kevésbé voltam elégedett. Ahogy az elején említettem, végig nem igazán tudtam belemerülni a filmbe, holott a Macskafogó első részének laza vagánysága, és magával ragadó atmoszférája erre aztán végképp nem predesztinálta nálam utódját. Csak címszavakban végignézve mit is éreztem a probléma lényegének: A történet nélkülöz minden feszültséget, a humorban nincs (nagyon kevés kivételtől eltekintve) igazi mondanivaló, a konfliktusok értelmetlenek, a szereplők karakteresnek látszanak, de az új figurák mögött nincs tartalom, a régiek pedig csak a díszlet kedvéért kerültek bele a filmbe. A Macskafogó (sem az egy sem a kettő) nem igazán gyerekfilm, elvileg mindenkinek szólna. Így a legfőbb baj az, hogy az alkotók a vígjáték színvonalát levitték a mai általános, minden valódi szellemességet nélkülöző hollywoodi összegányolt vígjátékok szintjére. Persze most túlzok, de egy Macskafogó 2 esetében, ha már a poénok egy részéről ilyen filmek jutnak az ember eszébe akkor már súlyos baj van. Sokkal mélyebbre kellett volna ásni, ha a valódi humort akarták volna megtalálni, és mondanivalóval, azaz a néző számára további 20 év munícióval megtölteni a filmet. Persze ez nem azt jelenti, hogy nem voltak jó poénok, de az a fajta megalománia, hogy 5 másodpercenként kell valami viccnek lennie, ez oda vezetett, hogy a humorforrások fele szóvicc, ami néhol tényleg jó, néhol viszont egészen rossz. Ilyesmi jellegű poénokkal én szoktam magamat (vagy ha elkap a luxushangulat akkor a környezetemet) szórakoztatni, de nyilván ha filmeket csinálnék ezekből akkor egyrészt igyekeznék kiválasztani a jobbakat, másrészt azokat amiket néhány barátomon kívül más is ért. Itt is ilyen érzésem támadt, mikor a végtelenül unalmas pokolmacska és robotkutya párharc vége pókerezéssel fejeződött be, amikoris Korda Gyuri közvetítése csendült fel a tévében. Korda Gyuri bácsi ugyan nagyon időtálló, mert már a színen van vagy 50 éve, de annyira talán mégse, hogy ide is bekerüljön. Persze jót nevettünk ezen is, mint minden utaláson amit most értünk, de nem 20 hanem 2 év múlva se nagyon fogunk már érteni, és amik helyett a történet kibontását és igazi humort is bele lehetett volna csempészni ezekbe az epizódokba.

Persze még így is sok szinten fut a film, hisz pl. becsülendő önírónia sejlik fel mikor Mr.Gatto igénytelen szóviccét egyedül Safranek kínosan tettetett nevetése fogadja, vagy a filmesek folyamatos önreflexiója, pl. mikor a sivatagban az egyik macska megszólal az előttük elhaladó bölénycsordára mutatva, hogy „láttátok, hogy ez csak egy bölény volt megsokszorozva, a kis költségvetés miatt?” Vagy egyes társadalomkritikai élek, amikor pl. az újonnan feltűnő (öregedő, elhízott) négy gengszter a rendőrség megbízásából csinál bűntényeket, vagy, hogy a sivatagban húzott végtelen drótkerítés tábláján „a civilizáció határa” tábla díszeleg. De lehet, hogy ez csak nekem tetszett ennyire :) De megjelenik a pofátlan, igazi macskafogó-féle humor is, de hogy ide mi jutott eszembe azt már nem mesélem el, mert nem szép dolog előre elmondani a poénokat.

Viszont az anime filmek harcjeleneteit idéző végső csata, vagy a szintén hasonló szintű lézerujjú pokolmacska harcászati akciói minek kaptak ekkora szerepet azt nem értem. Anime paródia? Azok (tisztelet a kivételnek) már alapból önmaguk paródiái, minek erre időt pocsékolni? Bezzeg Mr. Teufel, minden idők legemlékezetesebb filmszereplő macskája, örülhet, hogy a castingolás során beszélő szerepet kapott, szegény Lusta Dick, az egyszemélyes rendőrzenekar aki az első részben annyira elvarázsolt minket trombitaszólójával, pedig nemhogy nem trombitál, de jobb lett volna ha ki is marad a filmből ugyanis megjelenése teljesen funkcíótlan és erőltetett.

És ha már a zenénél tartunk, a nagyrészt aláfestő jellegű zenéből (talán egy rész kivételével) nem ugranak ki külön zenére komponált epizódok amik olyan nagyszerűen illeszkedtek az első rész szövetébe. Hol van már az a glamour ami Mr.Gatto partyján volt, ’Miu, mi újság? Hív a cicuskád” emlékszünk a jó kis dalra, vagy az előbb említett barlangzenés denevéres trombitaszólóra. Cserébe most a film végén az amolyan Kitano-módra elballagó kiöregedett szuperhős Grabowsky képe és a stáblista alá kapunk egy minősíthetetlen színvonalú giccsparádé dalt. Fogalmam sincs, hogy ez a szerzemény, hogy ment át az alkotók szűrőjén, illetve, hogy kinek állt érdekében ennek a förmedvénynek az elkövetése, de a legnagyobb baj, hogy még Mr. Teufel sincs ott aki (akárcsak az első részben a 4 patkány dala után) azt mondhatná, hogy mi ez a hülyeség???


Mindez a sok rossz, amit elmondtam a Macskafogóról, csak annak tudható be, hogy nagyon sajnálom, hogy nem lett sokkal jobb, hisz ezeknek a hibáknak a kiküszöbölése nem igényelt volna nagyobb költségvetést, csak egy kis odafigyelést, és odaadást. Nem a Macskafogó legendája miatt, hanem akár amiatt a sok ember miatt akiknek a munkája fekszik egy ilyen rajzfilmben, illetve azok miatt akik nagy reményt fűznek egy-egy újabb magyar rajzfilmhez. Egy rajzfilmet a forgatókönyvvel elrontani talán még nagyobb felelőtlenség mint egy hagyományos filmet. Emellett a figurák, a képek azóta benne vannak a fejemben, és összességében mégis tudom ajánlani mindenkinek a filmet, hisz még így is egy nagyon jó színvonalú alkotásról van szó! A kritikám pedig egy nagy kérdésnek tekinthető, hogy miért nem hoztak ki még mindebből egy kicsit (sokkal) többet? Ha valaki azt mondja nekem három hete mielőtt megnéztem az Egon & Döncit, hogy az a film jobban fog tetszeni mint a Macskafogó 2, valószínűleg kinevetem. Most mégis így állok, hisz az a film tényleg megérintett, azzal, hogy egy személyes, szeretettel és odafigyeléssel elkészített munkáról volt szó. És ez mindenben átjön. Aki nem hiszi járjon utána! Nekem biztos, hogy nem ez volt az utolsó találkozásom a Macskafogó 2-vel, és még az is lehet, hogy másodszorra már sokkal jobb véleménnyel leszek róla. Úgyhogy továbbra is hajrá Macskafogó, és hajrá magyar rajzfilmgyártás!

Második próbálkozás

Egon & Dönci

.Hirtelen elhatározásból megnéztem ma az Egon és Dönci című rajzfilmet, mely az első egész estés 3d-s magyar rajzfilm címével hívta fel magára mostanában -a korántsem túl nagy- figyelmet. Én is szkeptikus voltam, hisz nem igazán szeretem ezeket a 3d-s csodákat, és sajnálom, hogy ennyire kizárólagosságot szereztek a rajzfilmek között. De mégis érdekelt, hogy a "csodásnak" ígérkező Kis Vuk elhalasztása miatt elsőként megvalósult magyar 3d-s animáció mit is nyújt, nyugati könnyen emészthető és gyorsan felejthető társaihoz képest.

Utánanézvén a kritikákban és hozzászólásokban csupa ilyesmi kifogást olvastam, mint az erős forgatókönyv hiánya, a lassú tempó, a zavaró szövegnélküliség, úgyhogy természetesen így már alapból érdekelt a dolog.
Nehéz lenne megmondani kinek készült ez a film, merthogy nem gyerekeknek, az biztos. Ugyanis Egon az űrutazásról álmodozó feltaláló és Dönci nevű kövér macskabarátjának történetében van valami végtelenül melankolikus, mondhatni szomorú hangulat. Persze aki a pixar és egyéb ilyesmi filmek világát keresi az rossz helyen kopogtat, mert maximum a látvány igen magas színvonalában van rokonság köztük, de a pörgős történet, az akciódús vagy épp az egész családot megnevettető elemek, a "mindenki összefog a végén és megoldódik minden baj" féle sablon, vagy a félpercenként elhelyezett jópofa és vagány beszólások nem tartoznak a film hatáskörébe. Főleg mivel lényegében némafilmről van szó.

Egon és Dönci egy nagyon szép, a Földhöz hasonló bolygón élnek magányosan, ahova egy nap becsapódik a Voyager űrszonda az emberiség üzenetével, melynek hatására Egon egyből hozzákezd űrhajójának véglegesítéséhez és Döncivel nekiindulnak a világűrnek, hogy felkeressék a Földet. Hosszú útjuk után el is érik a távoli bolygót, de örömük mégse felhőtlen, és ahogy a film alcíme is mondja, örök igazság, hogy mindenhol jó, de legjobb otthon. A film zárása pedig már az Űrodüsszeia 2001 felé kacsingat, vagy épp Tarkovszkij Solarisa juthat eszünkbe, ha nagyon messzire akarunk menni.

A kritikákban főleg azt olvashatjuk, hogy miért nem találtak egy jó forgatókönyvírót vagy dramaturgot, mert csak ennyi választja el színvonalban az amerikai rajzfilmektől. Így van, ezt én is alá tudom írni, és nagyon remélem, hogy az egri animációs csapat a következő munkáiba se fog egy, az ilyesfajta kritikusok által szívesen látott forgatókönyvírót vagy producert találni, mert akkor valószínűleg minden elveszne, ami ezt a filmet számomra igazán szerethetővé tette, és a színvonal valóban a mindenki által annyira áhított nyugati szintre esne vissza. Megemlíteném még a zenehasználatot, ami különösen jól sikerült az egész film során, és nagyon jól kiegészíti a lassan hullámzó koreográfiát.

Nem hiszem, hogy igazi közönségsiker lesz ez a film, amit sajnálok, mert aki rá tud hangolódni a két magányos utazó, hol pszichedelikus, hol melankolikus, de azért sokszor vidám kalandjára annak igazán nagy élményt adhat. Remélem minél többen fogják megnézni Magyarország első, a világ eddigi legalacsonyabb költségvetéséből elkészült, illetve saját -és kis rálátással rendelkező- véleményem szerint pedig legjobb 3d-s animációs filmjét.




Egon & Dönci videoklip:

Shrek karácsonya

Online Videos by Veoh.com

Apocalyptica újratöltve

Ugyanaz a videó, csak alákeverve a Misitől kapott hangfelvételel (ő ül a bal szélen). Így azért jobb a hang, és a tapsvihar is hallható.